A magyar bor történelme a rómaiakkal kezdődik, akik Pannóniát az első században hódították meg és . miként azt tették a ködös Germániától a napos Hispániáig . civilizálták: utakat, városokat építettek, jogrendszerüket és a szőlőt meghonosították. Pannóniában, azaz nagyjából a mai Dunántúlon, a feltételek kedveztek a szőlőművelésnek, s a nemes hagyomány a római kor és a honfoglalás közötti idők mozgalmas századaiban sem halt el. A magyar királyság megalapítását, s a kereszténység felvételét követően a kolostorok szerzetesei a hit mellett a borkultúra terjesztését is magukra vállalták: így lett a középkori és újkori Magyarország Közép-Európa legjelentősebb bortermelője.

A huszadik századnak már a nyitánya is balszerencsét hozott. Elsőként, amolyan előjáték gyanánt, a filoxéra, az Amerikából Európába került gyökértetű pusztította végig az Óvilág és Magyarország szőlőültetvényeit. Majd az első világháború után, a Monarchia megszűnését közvetően a kis nemzetállamok szembenállása a szőlőtermelés gazdasági hátterét ásta alá. A végső csapást a második világháború után Magyarországra kényszerített szovjet rendszer jelentette. A tömegtermelés és a mennyiség bűvöletében a keleti, igénytelen piacokra szánt hasonnemű italok a magyar bor hírnevét és minőségét alaposan megtépázták.

A szovjet birodalom és a tervgazdaság összeomlásával az újjászületés sok szempontból igen látványos volt. Az első hullámot, még a nyolcvanas évek végén Villány, Szekszárd, Eger és Tokaj igényes, minőség-orientált kistermelői alkották. (A háztáji szőlőtermelés és az otthoni borkészítés folyamatos megléte megkönnyítette és felgyorsította az átmenetet.) A kistermelőket hamarosan külföldi és magyar, szakmai és pénzügyi befektetők követték, először Tokajban, majd az ország tö9bbi vidékén, akik a modern technológia és a szakmai fortélyok meghonosításában játszottak fontos szerepet.

Jelen és jövő

Szirénhangok szerint Magyarország a múltja okán bornagyhatalom, s jelenlegi gondjaiért a felelősség az elmúlt negyven év hibáit terheli. Ez azonban csak amolyan féligazság. A borminőség, a tehetős piacokhoz való közelség és a borágazatba áramló tőke összefüggése eltérő kulturális és történelmi viszonyok változói közepette is változatlan állandó: márpedig Magyarország borai Nyugat- és Észak-Európa tehetős és igényes városi piacaira a múltban nem jutottak el . az egy Tokaji aszú kivételével, mely gyaníthatóan még fénykorában is inkább ritkán látott különlegesség, semmint a mindennapok itala volt. A történelmi előzményekhez aztán a tervgazdaság negyven éve is hozzátette a magáét, de sajnos az azóta eltelt több mint egy évtized döntéshozói és politikaformálói is jelentékeny hozzá nem értésről és rövidlátásról tettek tanúbizonyságot (tisztelet a kivételnek). A tőke- és pénzhiány, az elhibázott törvényi szabályozás, az elaprózott birtokrendszer, az elöregedett technológiai háttér megannyi külső akadályként tornyosul a kibontakozás útjában, míg a borhamisítás és egyéb tiltott praktikák okozta hitelvesztés leginkább a tisztességes borászokat sújtja. S ami mindennél veszélyesebb: az önteltség, a provincializmus és a tudatlanság, melyre nincs mentség.

Mindennek ellenére, s minden nehézség és kétség dacára, van okunk az optimizmusra. A modern technológia szinte már alapkövetelménynek számít, és sok pincében világlátott, tanulni vágyó ifjú borászok keze alatt születnek a borok. A büszke és évszázados hagyományok, a tagadhatatlan adottságok, a rengeteg tehetséges borász, a minőség iránti elkötelezettség, s az évről évre egyre több, s jobbnál jobb bor méltán reménykeltő. Ha visszatekintünk az elmúlt bő évtizedre, a változások gyökeresen átalakították a magyar bor világát. 1989-ben ki merte volna remélni, akár legmerészebb álmaiban is, hogy 2004-re idáig jutunk? A következő tizenöt évben remélhetőleg hasonlóan mélyreható változásoknak leszünk szemtanúi: s ha szakadatlanul és megalkuvás nélkül a minőségre törekszünk, a magyar bort előkelő helyen fogják jegyezni a nagyvilág minden szögletében.