Kadarka

A kadarka egy igen kényes fajta, rothadásra hajlamos és fagyérzékeny. Későn érik, sokat terem. Sok eső esetén a botrytis gomba a szőlő vékony héját gyorsan feloldja, jelentős kárt okozva ezzel a szőlőben. A hagyományos művelést kedveli, és a szerető gondoskodást nagyon meghálálja. Ménesen gyakorta aszúsodik, és természetes nemes édes bor lesz belőle.
Szekszárdiak a kadarka lelkes hívei. A fajta iránti tiszteletet jelzi, hogy Szekszárdon sok az idős, 50 évesnél korosabb ültetvény. Mindenki a legjavát igyekszik kihozni az idős ültevényből, ami nagyon sok munkával jár. Egy idős ültetvény kevesebbet terem ugyan, mint fiatalabb társai, viszont a legtöbb testet, karaktert és ízeket mindig az idős szőlő produkálja.
Általában a szekszárdi kadarka egy tiszta, közepesen intenzív, enyhén fűszeres illattal indít, később megjelennek már a mélyebb, földre, talajra emlékeztető illatok is.

A kadarkáról tudjuk, hogy a rácok hozták magukkal, amikor a törökök elöl menekültek. Az 1500-as évek végétől a kadarka megtalálható a mai Dunántúl területén. A rácok nemcsak egy kiváló fajtával tettek gazdagabbá bennünket, hanem az új, erjesztő technikájukkal is. A törkölykalap alatti erjesztés újdonságnak számított a magyarok körében, és mi tagadás, volt egy gazdasági magyarázata is annak, miért hagyták oly sokáig kalap alatt ázni a must. A szőlősgazda nem lehetett ott egész nap az erjedő must mellett, hiszen akkor még javában folyt a betakarítás, kinn kellett lennie földeken, a borra nem sok ideje jutott. Azzal viszont, hogy sárral ez az érzékeny, erjedő must le volt zárva sok időt takaríthatott meg a gazda.
Szekszárdon kívül még a Kunságban találhatók nagyon szép kadarkák. Jelentősebb termelők: Vida Péter, Dúzsi Tamás, Heimann Zoltán, Sebestyén Csaba, Takler Ferenc (mind Szekszárd) ill. Frittmann János (Kunság).
A magyaros konyha kiváló kísérője. Magyaros híg levesekhez: gulyáshoz, halászléhez; magyaros vegyes ízelítőhöz; csirkepaprikáshoz, csirkepörkölthöz ajánlott. Alapvetően a könnyedebb, paprikás ízű ételeket szereti.